Címlap Blog tartalomjegyzék Xiaomi Hongmi (Red Rice, Redmi)

Xiaomi Hongmi (Red Rice, Redmi)


    A Xiaomi egy kínai vállalat amelyik tervez, fejleszt és forgalmaz többek között okostelefonokat és szoftvereket. Ők követték el az egyik leghíresebb Android leágaztatást a MIUI-t is. 
A xiao kicsit a mi pedig rizst jelent.
Ugyanakkor a mi egy szójáték is, amit a vállalat már többször is használt: Millet, Mobile Internet, Mission Impossible.
  2010-ben alapították, még ebben az évben elkezdték a MIUI fejlesztését.
A MIUI (Me You Eye) kezdetben egy új, alternatív felhasználói felület volt a Google Android operációs rendszeréhez. Aztán teljesen újraírták, saját alkalmazásboltot, programokat és szolgáltatásokat kapott de a Google Play is elérhető hozzá.
  A Xiaomi annyi más kínai céggel ellentétben nem belépő vagy középkategóriás készülékekkel kezdett, hanem azonnal a prémium kategóriát célozta meg. Ezután kezdett nyitni a középkategória irányába. A Hongmi ennek a gyümölcse.



 Rendelés

- Rendelés Kínából

- Xiaomi Hongmi - Rendelés

- Xiaomi Hongmi - Az X-nap

  Kiegészítők

- Okostelefon - Xiaomi Hongmi - Kiegészítők: borító, tok

- Okostelefon - Xiaomi Hongmi - Kiegészítők: MiKey

  Alkalmazások

- Okostelefon - Xiaomi Hongmi - Alkalmazások: beépített felhő szolgáltatások

  Beállítások

- Okostelefon - Xiaomi Hongmi - Beállítások: Factory reset (Lite mode)

- Okostelefon - Xiaomi Hongmi - Beállítások: ROM csere (Root)

- Okostelefon - Xiaomi Hongmi - Beállítások: Cache partíció törlése

Share/Save/Bookmark

Módosítás: (2015. január 09. péntek, 19:09)