Címlap Blog zoli E-könyv kultúra - az e-könyvek piac megduplázódott

2011.04.11 15:57:12
zoli


  Én a szófényképezéses módszerrel tanultam olvasni, aminek az volt a lényege, hogy néhány szuper-birka kitalálta, hogy ne az ABC-t tanítsák a gyerekeknek, hanem rögtön a szavakat. Kis kártyákat kaptunk amin egy kép volt, alá pedig oda volt írva a neve, ezt kellett memorizálni. A következő körben a képeket és a szavakat már külön kaptuk és össze kellett párosítanunk őket. Az eredmény katasztrofális volt.
  Otthon édesapám, aki katonatiszt volt ledobta elém a Népszabadságot, hogy most akkor megmutathatom mit tanultam az iskolában. Hát csak makogtam össze-vissza. Faterba, aki eleinte pap majd történelemtanár akart lenni, szorult némi pedagógiai érzék és megkérdezte, hogy miért nem szótagolok. Mire én megkérdeztem, hogy mi az. Ő váltig állította, hogy ezt így tanítják az iskolában, én meg váltig, hogy nem. Persze miden gyerek ilyeneket mond, ezért eleinte nem voltam túl meggyőző. De apám tudta, hogy fantáziadúsabb gyerek vagyok annál, hogy ilyen vacak kifogásokkal szúrjam ki a szemét. Mivel kifogásként nem marslakókat, meteorbecsapódást és nukleáris robbanást hoztam fel, arra a meglepő következtetésre jutott, hogy még akár igazat is mondhatok. Így bejött velem az iskolába és megkérdezte a tanerőt, hogy most akkor van szótagolás vagy nincs szótagolás. Az illetékes elvtárs pedig elmagyarázta neki a tudomány és technika legújabb vívmányát a szófényképezéses módszert. Apám csak halkan ingatta a fejét úgy ahogy akkor szokta amikor valaki/valakik nem tetszik/tetszenek neki, olyankor mindig ezt mondta: Ej fiam a géppuskák meg lenn rozsdásodnak a pincébe.
  Ez után a szüleim tanítottak olvasni és ezen a téren mindent nekik köszönhetek egy apró kivétellel. Az első olvasmányaimat a családi tanács választotta és mondanom sem kell rendkívül érdekfeszítőek voltak, még a kutyánk is katatón állapotban, üveges szemmel csorgatta a nyálát a sarokban amikor felolvastam. Így kénytelen voltam magam olvasnivaló után nézni. Nem sok lehetséges forrás volt akkoriban. Volt az osztályban egy srác aki IGAZGATÓI INTŐT kapott egy ALBATROSZ KÖNYV olvasásáért és nyilvánosan meghurcolták érte. Rögtön hős lett a szememben de nem érdekeltek a krimik -nem mintha addig olvastam volna csak egyet is. Bármilyen könyvbe olvastam is bele keservesen lassan haladtam, nem volt sikerélményem, ami már nem sokat váratott magára, csak más formában jött el, mint amire számítottam. Nem könyvként, hanem KÉPREGÉNYKÉNT. Ez nem volt annyira durva mintha ALBATROSZ KÖNYV lett volna az embernél de azért az iskolába dugdosni kellett és a jobb darabokat nem vitte ki az ember gyereke az utcára sem. Úgy adogattuk őket kézről-kézre mint a szent relikviákat. Az értéküket módfelett növelte, hogy a FELNŐTTEK üldözték őket, mivel a képregények: elbutítanak, korlátozzák a szókincset, eltérítik a gyermekeket a könyvolvasástól! Rögtön megszerettük őket.
  Én magam képregényeken tanultam meg olvasni, az leghosszabb szöveg amit akkor elolvastam egy képregény volt a Kockásban, Pifu és a titokzatos patak címmel (Kockás 3. szám, 1982).



  Az első könyveim azok voltak amiknek először a képregényváltozatát olvastam el. Aztán hamar bevettem a repertoárba az ifjúsági regényeket indiánostul, cowboyostul, hódostul, mindenestül és kitárult előttem a világ.

  Ma az e-könyvekkel (és e-könyv olvasókkal) kapcsolatban hallom ugyanazokat a mindentudó hangokat, mint annak idején a képregényekkel kapcsolatban. Szerintem korosztály szerint van is némi átfedés, velünk vannak még néhányan azok közül akik már akkor is nagyon okosak voltak. Most is van egy új generáció aki már fiatalon is nagyon okos. Szóval akkor az e-könyvek: megölik a könyvkiadást, kiszorítják a papír alapú könyveket, elvész a nyomtatott könyv szépsége, leszoktatnak a könyvolvasásról, ellehetetlenítik a könyvkiadókat, ellehetetlenítik az írókat, tönkre mennek a könyvesboltok!

  A hatezer forintos könyvek piacát, amibe sikerült olyan két oldalas tájképet ragasztani, aminek a közepén van a téma és egy hónapon belül szétesik, nem az e-könyvek ölték meg. Halva született. A könyvkiadás évekkel az e-könyv piac születése előtt megkezdte a mélyrepülését.
  Azért mert valaki szereti az e-könyveket (és az e-könyv olvasókat) még nem következik, hogy utálja a papír könyveket. Rengeteg könyv van ami nem tud megjelenni mert réteg olvasmány, még anyagárban sem tudnák nullszaldóra kiforgalmazni de elektronikus formában simán megjelenhet. Én sem azért kutattam fel Frank Herbert Dűne című könyvének a beszkennelt  változatát a neten mert imádtam 15 colos, csöves, vibrálós számítógép monitoron olvasni, legkezdetlegesebben készített, összegányolt PDF állományt, amit még viccből sem lehetne e-könyvnek nevezni. Hanem mert vagy tíz évig nem lehett kapni.
A rádióról is azt mondták, hogy megöli a könyvet, a tv-ről, hogy megöli a rádiót, a moziról, hogy megöli a tv-t, a videólejátszóról, hogy megöli a mozit. De látjuk, hogy ezek egyike sem szűnt meg, esetleg továbbfejlődött, egymás mellett léteznek tovább. Ha bárhol piac vesztés következett be ott már az új eszköz előtt elkezdődött.
  Olvasási élményben az e-könyv olvasó nem különbözik a papír alapú könyvtől, nagyon gyorsan hozzá lehet szokni és nem is veszi észre az ember, hogy gépen olvas. Ugyanúgy bele lehet feledkezni, nem vesszük észre, hogy besötétedett (az e-könyv olvasó ugyanúgy nem bocsát ki fényt mint a papír könyv), nem tudunk emlékezni, hogy mikor lapoztunk pedig már a negyvenedik oldalon járunk. Ugyanúgy el lehet dögleni vele az ágyban vagy egy fotelben.
  A könyvkiadóknak kezdettől fogva lett volna lehetőségük fejleszteni e-könyv technológiára de példának okáért ez Magyarországon mind a mai napig nem történt meg, nincs kortárs, külföldi e-könyv irodalom. Rendszeresen követnek el szarvashibákat amiről csak meg kéne kérdezniük egy e-könyv / olvasó közösséget:
-Figyu srácok, milyen olvasók jönnek be az országba?
-Főleg olyanok amik MOBI / PRC-t támogatnak.
-Télleg? Akkor arra fejlesztünk.
De nem ez történt, azonnal és gőzerővel ráálltak az EPUB formátumra amivel rögtön piaci hátrányba is hozták magukat. Ez a maga nemében ügyes marketing húzás de lehet, hogy nem ugyanazt értik marketing alatt mint én.
  Sok írónak az e-könyv kiadás jelenti az egyetlen lehetőséget, hogy megjelenhessen vagy arra, hogy felfedezhessék. Mivel az e-könyvnek kisebb a gyártási költsége (pl. nem kell kinyomtatni) több pénz maradhat az íróknak is. Persze ez nem teljesen egyértelmű mivel idehaza van olyan kiadó ami úgy próbált berobbanni az e-könyv piacra, hogy alig adta olcsóbban az elektronikus kiadást mind a papírt.
  Az online kereskedelem évtizedében arról beszélni, hogy tönkre mennek a könyvesboltok azt jelenti, hogy a kritikus nem érti mit jelent az, hogy könyvesbolt. Melyik könyvesbolt fog tönkre menni? Az online biztosan nem. Egyébként a fizikai sem, mindig lesznek papír könyvek, mindig lesznek könyvesboltok, mindig lesznek erre szakosodó multik, akik aztán máskor is behisztiznek ha változik a piac és nekik újra meg kell moccanniuk, mert új szereplők jelentek meg rajta.

 Az Association of American Publishers közzétette az elmúlt egy év könyveladási adatait.

  A papír alapú könyvek piacán 10-30% árbevétel kiesés volt tapasztalható.
E közben az e-könvy eladások 116%-al emelkedtek, 33 millió dollárról, 70 millió dollárra.
Ez már trend, az e-könyv eladás évről-évre megduplázódik.
A hangoskönyvek piaca szintén bővült, 9%-al, 6 millióról 6,5 millió dolárra.

  Az ABC News egyik cikkét az Association of American Publishers is lehozta.
Itt olyan írókról számolnak be akik amatőr módon, könyvkiadó és minden nemű szakmai háttér nélkül váltak sikeressé saját könyveik elektronikus kiadásában. Többek között írnak Amanda Hocking-ról is, akit elutasítottak a könyvkiadók, ehhez képest mára hét számjegyű e-könyv eladásokat produkál.

  Szép lassan a papír könyv kiadók is kezdenek ébredezni mert látják, hogy a csökkenő papír könyv eladásokat ellensúlyozza a növekvő e-könyv eladás.

  Olvasnivaló
  Association of American Publishers
http://www.publishers.org
http://www.publishers.org/press/28
  ABC News
http://abcnews.go.com
http://abcnews.go.com/Technology/ebooks-published-star/story?id=13316310
http://abcnews.go.com/Entertainment/wireStory?id=13221256&page=1



  e-könyv kultúra | e-könyv
 

Válasz erre a bejegyzésre
Felhasználónév:

E-mail:

  Írja be a bal oldalt látható szöveget: