Címlap Blog zoli Enneagram - Sci-fi: az utolsó irodalmi műfaj - Nagy klasszikusok: Solaris

2016.07.13 16:05:48
zoli


  A Solaris minden idők egyik legnagyobb sci-fi regénye.
Eleinte klasszikus, tudományos fikciónak indul de hamar belegázol az emberiség legalapvetőbb egzisztenciális kérdéseibe, fő témáján a kommunikáción keresztül.
  Jellemző a műre, hogy sem a kommunista sem a kapitalista kultúrkör sem tudta rendesen filmre vinni. A mű nagy részét adó szolarisztikát teljes mértékben lehagyták és a könyv végét is megváltoztatták. Egyik oldal és egyik kor sem tudott megbirkózni a könyv alaptételeivel.
És ez jelent valamit. Nekem azt jelenti, hogy ez egy nagyon kritikus és nagyon fontos alkotás. Szerintem ha egyszer beindul a könyvégetés, ez a könyv az elsők között lesz de gyanítom, hogy egyszerűen csak nem fogják olvasni. Lem könyveinek már most is esik az olvasottsága, mivel nem nagyon illik bele a mi "happy shiny people" kultúránkba.
Nem akarom nagyon a prófétát játszani de az az érzésem, hogy ez a műfaj hamarosan egy polcra kerül a görög klasszikusokkal.

  Az író

  Stanislaw Lem (1921-2006) volt korának a legolvasottabb, nem angol nyelven író, sci-fi szerzője. 
  Lengyelországban született és orvosnak tanult a háború alatt. tanulmányait a német megszállás szakította félbe, ami alatt autószerelőként és hegesztőként dolgozott, valamint tagja volt a lengyel ellenállási mozgalomnak is. A háború után folytatta az orvosi tanulmányait de a végső vizsgát nem rakta le, hogy ne kelljen az akkori kommunista Lengyelországban katonai orvosként szolgálnia. 

  Egy kutatóintézetben helyezkedett el, szabad idejében pedig történeteket írt. 
Főleg sci-fi könyveket szerzett de előfordult, hogy gondolatait filozófiai vagy esszé műfajban mutatta be.
  Sorra nyerte el a különféle irodalmi, kulturális és tudományos kitüntetéseket.

  Lem klasszikus, tudomány fantasztikumot írt, amihez minden műveltsége megvolt. Elképesztően felkészült szerző volt aki filozófiai eszmefuttatásai során megkérdőjelezte a tudomány mindenre kiterjedő fennhatóságát is. Kritikáit és meglátásait a tudományos világ is elfogadta.
Kedvenc témája volt az emberi és az idegen civilizációk intelligenciájának és kommunikációjának a vizsgálata. Lem nem csak azt kérdőjelezte meg, hogy felfognánk-e egy földönkívüli üzenetet, a tudat működésének különbségei miatt, hanem azt is, hogy egyáltalán egymással tudunk-e kommunikálni. 
Szkeptikus volt a technológiai fejlődés fő irányvonalaival kapcsolatban.

  Egyes szerzők, bizonyos esetekben nem azért választják a sci-fit mert feltétlenül rajongók. Bizonyos estekben a sci-fi az egyetlen lehetséges műfaj. Ilyenkor a sci-fit nem választják, hanem a műfaj saját magától születik meg. 
Én a sci-fit nem csak az utolsó irodalmi műfajnak tartom de az egyetlennek ami saját magától születik.
Ez a sajátságos sci-fi forma a korabeli kommunista országokra a legjellemzőbb, ahol a kritika nem nyilvánulhatott meg közvetlenül. El kellet azt tolni térben (egy másik világ, bolygó) és időben (jövő).
  Az így született művek messziről felismerhetőek, nagyon sajátságos stílusuk van, felrúgják a műfaj addigi szabályait, a legnagyobb lételméleti és filozófiai töltéssel rendelkeznek. Nehezebben olvashatóak és nagyon nehéz őket filmre vinni. Ha igaz a sci-fi könyvekre, hogy félresiklanak megfilmesítés közben, akkor ez a tétel hatványozottan igaz erre az alműfajra.

  A könyv

  A szolarisztika  - Spoiler Alert On!

  Az emberiség kilép a világűrbe és sorra fedezi fel az újabbnál-újabb bolygókat. Egy ilyen bolygó a Solaris, ami szép lassan megdönt minden tudományos tételt.
  Tíz évig vitatkoztak a tudósok a bolygó furcsa viselkedésén mire elindult ez első expedíció. Ekkor derült ki, hogy a bolygót borító óceán egyetlen, hatalmas organizmus, az élet egy merőben új formája. Kezdetben nem tartották intelligensnek de hamar rájöttek, hogy képes módosítani a kettős nappal rendelkező bolygó pályáját, szabálytalanról állandóra.

  Ahogy felmerült a gyanú, hogy ez a gigantikus organizmus intelligens, elindultak az első kapcsolatfelvételi próbálkozások.
  Próbáltak elektromos impulzusokkal kommunikálni az óceánnal de olyan bonyolult és értelmezhetetlen jeleket kaptak vissza amit csak begyűjteni és kategorizálni tudtak de megfejteni nem. Mindig úgy látszott, hogy küszöbön az áttörés de végül soha nem sikerült mintát felfedezni a kommunikációban.
  Egy másik irányzat a szimmetriádokat, a Solaris gigantikus plazmakitöréseit kezdte vizsgálni. Ezek elképesztően bonyolult geometriai kilökődések, amik értelmezhetőek mind matematikailag mind zeneileg, mert a szél átfúj rajtuk és különböző bonyolult hangokat csal ki belőlük. Csodálatos és hátborzongató rövid életük végén a Solaris bekebelezi őket. 
Ahogy az impulzusok úgy a szimmetriádok is megfejtetlenek maradtak, valahányszor úgy tűnt egy elmélettel végül áttörést érnek el a szolarisztikában az végül kudarcot vallott.

  A könyv folyamatosan vált a cselekmény és a szolarisztika ismertetése között. Úgy tűnik, hogy a Solaris különböző megnyilvánulásai kapcsolatban állnak egymással.
Egy titkos jelentésből kiderül, hogy az óceaán nem csak olyan szerszámokat másolt le amikkel kapcsolatba került, hanem emberek emlékeit is materializálta. Egy pilóta számolt be róla, hogy az óceán felett a ködben földet, településeket és házakat látott, egy alkalommal pedig egy furcsán mozgó, gigantikus kisgyermeket.   
  Mivel óriási erőforrásuk feláldozása után sem sikerül semmit megtudni a bolygóról a szolarisztika szép lassan elsorvad. senki nem akar vele foglalkozni. A kutatókat visszavonják csak néhányan maradnak fenntartani az állomást.
  A kutatók kidolgoznak egy új besugárzást ami után titokzatos események kezdenek történni és innen indul a könyv cselekménye.

  A vendégek

  A Solaris legújabb besugárzása után zavaros jelentések kezdenek jönni a kutatóállomásról majd megszakad vele a kapcsolat. Az utolsó adásban kifejezetten egy ismerős pszichológust, Kris Kelvint kérik az állomásra, hogy segítsen nekik megoldani az ismeretlen problémát. Az a feltételezés, hogy valamilyen bezártsággal kapcsolatos pszichés probléma ütötte fel a fejét.
  Miután Kris megérkezik az állomásra a legfurcsább, legmegmagyarázhatatlanabb dolgokkal találkozik, ráadásul senki sem képes értelmesen elmondani neki, hogy mi folyik az állomáson. Csak egy közeljövőben bekövetkező eseményre utalnak, ameddig felesleges belemenni bármibe is.
  Kris másnap reggel az évekkel ezelőtt öngyilkosságot elkövetett felesége, Harey társaságában ébred. Kiderül, hogy a Solaris letapogatja az állomáson dolgozók emlékeit és ahol valamilyen érzelmi tokosodást talál, ott szubatomikus szinten éltere kelti az ahhoz kapcsolódó személyt.
  Senki nem tudja, hogy miért küldi a Solaris a vendégeket. Ahogy a szimmetriádokra, úgy a vendégekre sincsen magyarázat. Nem lehet tudni, hogy a Solaris kommunikálni akar velük vagy el akarja őket pusztítani. 
  A kutatók mindegyikének van egy vendége, egy eltávozott szerettük vagy egy feldolgozatlan kapcsolat. Természetesen az emberek összeomlanak és leáll az élet a telepen. Különböző fázisokon mennek keresztül, kezdetben elutasítják, meg akarják ölni a vendégeiket. Akik viszont csaknem elpusztíthatatlanok és állandóan visszatérnek.
  A vendégek kezdetben még nem rendelkeznek saját tapasztalattal, minden emlékük magukról, az a másik személy emléke róluk. Kidolgozatlanok, Harey ruhája például nem rendelkezik semmilyen gombbal vagy cipzárral, úgy kell levágni róla. 
De idővel elkezdenek fejlődni és saját tapasztalatokra szert tenni...

  A könyv tele van egzisztencialista gondolatokkal párbeszédekkel. Kik vagyunk, mitől ember az ember, honnan jöttünk...

  "Elindulunk a Kozmoszba, mindenre felkészülve - magányosságra, szenvedésre, harcra, halálra. Szerénységből nem mondjuk ki hangosan, de remek fiúknak tartjuk magunkat. Aztán beugrik valami meglepetés, aztán kiderül, hogy a fene nagy elszántság csak póz volt. Nem a Kozmoszt akarjuk mi meghódítani, öregem, csak a Földet akarjuk kiterjeszteni a mindenség határáig... Az egyik bolygó legyen sivatag, mint a Szahara, a másik jeges, mint a sarkvidék, vagy trópusi, mint a brazíliai dzsungel. Nemes lelkűek és humánusak vagyunk, nem akarunk más fajokat leigázni, csak átadni nekik az értékeinket, és cserébe átvenni az övéiket. Mert mi vagyunk a szent Kapcsolat lovagjai! Hát ez is hazugság. Nem keresünk mi mást, csak embereket. Nyavalyát kellenek nekünk másfajta világok. Tükröket akarunk! Mihez kezdenénk másfajta világokkal? Elég nekünk a magunké, az is a torkunkon akadt. Saját eszményített képünket keressük: az egyik bolygón legyen a miénknél fejlettebb civilizáció, a másikon a mi primitív múltunk hasonmása. Csakhogy a tükörből olyasmi néz vissza, amit nem fogadunk el, amit kikérünk magunknak. Pedig nemcsak hamvas erényeinket hoztuk magunkkal a Földről, nem az Ember hősi szobrát pakoltuk űrhajóba! Úgy jöttünk, szőröstül-bőröstül, amilyenek vagyunk, és amikor a másik fél elénk tárja az igazságot, azt a részét, amiről nem szoktunk beszélni, akkor kapálózunk!"
Stanislaw Lem: Solaris
Dr. Snaut monológja

  Végül a regény vége nyitva marad.
A kutatók egy szempontból megoldják a vendég problémát de a Solaris titka továbbra is titok marad. Kris utolsó jelenete a Solarison van, az óceán partján mereng el az események felett.

  A tanulság

  A szolarisztika megoldatlansága valószínűleg kevésbé gondolkodtatja el az olvasót, hacsak nem rendelkezik tudományos vénával de a vendégek rejtélye már jóval inspirálóbb. Persze a kettő összefügg, hiszen mindkét titokzatos jelenség a Solaris terméke.
  A bolygó megnyilvánulásai egymásra épülnek: a szimmetriádok, a lemásolt szerszámok, az emberek kollektív és személyes emlékeinek materializálásai, egy fejlődő folyamatot mutatnak. De nem tudjuk, hogy mi a szándék mögöttük.
  Az egyik magyarázat az lehet, hogy azért nem foglal állást az író mert az emberi kapcsolatokra akarja terelni a figyelmet. Az a gondolat, hogy egymással sem tudunk kommunikálni, nemhogy a földönkívüliekkel, többször is felbukkan a könyvben.
  Ezen túl mindenki előállhat a saját elméletével, ahogy a könyvben is, a szolarisztika aktív időszakában minden teológus, filozófus és tudós reflektálni akart a Solaris rejtélyeire. És persze mind el is buktak.
  Az én legjobb munkahipotézisem az, hogy a Solaris minden rendellenességet ami megreked és nem tud fejlődni azt elkülönít, fejlődni hagy majd magába integrál. Ez lehet a magyarázat a szimmetriádokra és a vendégekre is. A Solaris úgy kommunikált az emberekkel mint ha ők is hasonló organizmusok lennének mint ő. Materializálta az érzelmi problémáikat, azon személyek képében akikkel kapcsolatban valamilyen traumatikus, feldolgozatlan élethelyzetben ragadtak. Ha úgy tetszik a vendégek az emberek szimmetriádjai.
Persze ha a szolarisztika világában élnék, könnyen meglehet, hogy az én elméletem is elbukna akár a többieké.
Mindenesetre a könyv tökéletesen értékelhető az emberi kapcsolatok konfliktusainak a szintjén is. 

  Lem mély pszichológiai szinten, tökéletesen modellezi az emberi kapcsolatokat.
Nekem a könyv számos problémára adott megoldást, olyanokra amiket még pszichológusok sem tudtak bevállalni.

  A mozifilmek 

  Andrej Tarkovszkij (1972)



Khari (Harey) szerepében Natalya Bondarchuk

  A Tarkovszkij film is elveti a szolarisztikát és megpróbálja konkrétan értelmezni az eseményeket de a cselekményt viszonylag hűen követi.
A szolarisztikából egyedül a titkos katonai jegyzőkönyv felvétele került bele a filmbe, hogy felvezesse, valami nincs rendben a Solarison illetve, hogy megágyazzon Tarkovszkij alternatív befejezésének.
  A film igazi low budget költségvetéssel, egy gyártelepen készült. Mivel szinte egyáltalán nem használtak vetített háttereket a film meglepően nézhető maradt. Egy kötelező művészi kiállás van benne, aminek nincs funkciója viszont ma már nem élvezhető. A korszak és a hely modorosságain túl az egyetlen igazán elavult és idegesítő eleme a filmnek a rettenetes zene.
  A szereposztás parádés.
A film főhőse Kris Kelvin igazi antihős figura, megjelenésében a munkásosztály elképzelése az entellektüellről. Ugyanakkor Donatas Banionis kiválóan alakítja a könyvbéli karaktert.
  A Harey a Rheya anagrammája, ám az szovjet feldolgozásban, érthetetlen módon a Khari nevet kapta, ami talán a Hari oroszos változata lehet. Zseniális alakítója Natalya Bondarchuk, aki nagyon őszintén alakítja a szerepet és formálja meg a lassan saját magára eszmélő, önálló személyiséget. 

  "Tudomány? Badarság.  A mi helyzetünkben például egyaránt tehetetlen a zseni és az ostoba is. Mondjuk ki már egyszer őszintén, hogy mi egyáltalán nem a kozmoszt akarjuk meghódítani, csak a Földet akarjuk kiterjeszteni a mindenség határáig. És nem tudunk mit kezdeni a másfajta világokkal, nem is kellenek azok nekünk. Nekünk csak tükrök kellenek, kapcsolatokat keresünk de azokat sohasem találjuk meg. Annak az embernek a helyzetében vagyunk, aki olyan célra törekszik, amelytől tulajdonképpen fél, amelyre nincs szüksége. Az embernek emberre van szüksége." 
Solaris - Stanislaw Lem / Солярис - Andrej Tarkovszkij
Dr. Snaut monológja

  A film végére Tarkovszkij továbbfejleszti a Solaris ökoszisztémáját. Kris látszólag hazatér, akár a film elején és meglátogatja a szüleit. A képkockák alapján felsejlik a nézőben, hogy valami nincs rendben. A távolodó kamera megmutatja, hogy egy szigeten vagyunk... a Solaris óceánján.   
  Bár a befejezést sokan bírálták, Tarkovszkij képsorai mára ikonilkussá váltak. Nekem ez a film a legrégebbi példa a négy felvonásos filmre. 

  A film narratíváját tökéletesen összefoglalta maga Lem.
E szerint Tarkovszkij "egyáltalán nem a Solarist csinálta meg, hanem a Bűn és bűnhődést."
A film alternatív befejetése meglehetősen felháborította és tudománytalannak vélte azt.

  Steven Soderbergh (2002)



Rheya (Harey) szerepében Natascha McElhone

  Bár Soderbergh megígérte, hogy nem a szovjet film rebootját készíti el, hanem a könyvből fog dolgozni, ez nem igazán sikerült. A szolarisztikát még Tarkovszkijnál is jobban levágta és ő is alternatív befejezést adott a filmnek, követve és aktualizálva a nagy elődöt.
  A film nagyon lassú folyású de igyekeztek dinamikát adni a képeknek és a zene is ezt támasztja alá, egyébként meglehetősen jól sikerült albumról van szó. A filmnek nagyon jó a látványvilága.
Így együtt engem teljesen be is rántott.
  Soderbergh néhány apróbb változtatást eszközölt a film történetében. 
Több Chris Kelvint kapunk, egy kicsit joban belelátunk az amúgy sivár mindennapjaiban. Itt a keretes szerkezetet nem Chris szüleinek, hanem a saját háza adja. 
A Solaris nem óceán hanem gázbolygó és az űrállomás sem a felszínen van, hanem a bolygó körül kering.
  A rendező szinte tökéletsen rebootolta a színészeket. 
  George Clooney elsőre meglepő lehet de csak addig míg valaki meg nem látja a szovjet változatban Donatas Banionis-t. Egyébként Clooney is jól játszik.
  Harey neve itt is meg van változtatva, ezúttal az anagrammájára. A Rheyát játszó Natascha McElhone is szakasztott mása elődjének Natalya Bondarchuknak. Szintén jól hozza a figurát de nekem nem adja annyira, igaz kicsit más is a karaktere.
  Lettek egyéb változtatások is a karakterek terén, amik végül a film lefolyását nem változtatták meg.

  Soderbergh alternatív befejezésében az űrállomást elnyeli a besugárzott Solaris és Chris pedig egyfajta köztes létbe kerül.

  Ha Tarkovszkij narratívája a Bűn és bűnhődés volt, akkor Soderbergh a szerelmi szálat vitte tovább. Lem filmet már meg sem nézte.

  Összehasonlítás  - Spoiler Alert Off!

  A szolarisztika az egyik dolog, amit egyik rendező sem akart filmre vinni.
Ennek szerintem az a fő oka, hogy nem sikerült megfejteni. Különös de sem a kommunista sem a kapitalista értékrendbe sem fért bele egy nálunk intelligensebb lény, akivel nem tudunk kommunikálni, elsősorban nem az intelligencia mértéke, hanem a különbözősége miatt. 
  A kommunizmusnak vonzó lehetett, hogy a magasabb intelligencia nem Isten de nem fért bele, hogy nem lehet megérteni, sőt a könyv felett is el kell gondolkozni. Ennél konkrétabb filmet szerettek volna készíteni.
  A kapitalizmus első látásra sokkal megengedőbb de itt sem tudták megugrani a kommunikációs kísérletek hiábavalóságát. Hollywood is egy előemésztett értelmezéssel akart előrukkolni és valami pozitivista végkifejlettel, hogy a cselekménynek legyen valami egzakt értelme és célja.

  A másik dolog amit egyik rendező sem vállalt be, az a történet lezárásának, a tanulság levonásának az elmaradása. Valami módon, egyébként logikusan, konkrét értelmet akartak adni a történetnek és le akarták azt zárni.

  Bár egyik film sem vitte igazán vászonra a Solarist én mindkettőt tudom szeretni.
Bár messze nem tökéletesek, még de még így is hiánypótló művek. Lem alapja annyira jó volt, hogy még így egyszerűsítve is átjön rajtuk a könyv hangulata.

  Sci-fi az utolsó irodalmi műfaj sorozat



  Solaris | Nagy klasszikusok | az utolsó irodalmi műfaj | sci-fi | enneagram
 

Válasz erre a bejegyzésre
Felhasználónév:

E-mail:

  Írja be a bal oldalt látható szöveget: